Néhány évvel ezelőtt Jánosék már ajánlották, hogy velük csináltassam a weboldalt, de egy régi ismerősöm mellett tettem le a voksot. A Genius Marketing Management csinálja nekünk évek óta az arculati dolgainkat, a cimkéket, és egyéb nyomdai dolgokat. Vicces de már akkor elmondta János, hogy nem gond, hogy nem őket választottam a weboldal elkészítésével kapcsolatosan, eljön majd az idő amikor kérni fogom őket a weboldal kapcsán. Tényleg igaza lett, mert a korábbi weboldalam, ami sokáig jól szerepelt a keresőkben, egyszer csak eltűnt a találati listák éléről. Miután megállapodtunk 2 hét alatt elkészítették az új oldalamat. Kb. 8 hét alatt a számomra legfontosabb szavakkal előrekerült a keresőkben. Már megtanultam, hogy az hogy elől vagyok a keresőkben, még kevés, megfelelően kell tálalni a dolgokat, hogy beinduljon a vásárlás, és azt is, hogy elkerülhetetlen, hogy fizetett hirdetésekkel is támogassam az értékesítést. Jánosék a Facebook-ot ajánlották, hogy ott is érdemes megjelentetni hirdetéseket, így a komplett Facebook megjelenésünket, és hirdetéseink elkészítését is rájuk bíztam. Az eredményekről ebben a pillanatban még nem tudok nyilatkozni, hiszen még csak most fogjuk elkezdeni, de az eddigi eredményekből kiindulva nagyon bizakodó vagyok. Jó szívvel ajánlom a Genius Marketing Management csapatát, akár weboldalról, akár egyéb marketinghez kapcsolódó feladatokról legyen szó.

Nincs hozzászólás